2016. július 17., vasárnap

Ha az újjászületés sem, akkor mi lehet igazi Vígasz?

Azt gondolhatnánk, hogy azok a népek, akik a reinkarnációban hisznek könnyebben birkóznak meg a gyász fájdalmával. A veszteség, a magárahagyottság és elszakítottság érzése, úgy tűnik, a világ minden táján ugyanúgy fáj.



Ezt a történetet Jiddu Krishnamurti meséli, aki 1895-ben született Indiában.

...Azt mondta, negyvenöt éves; gondosan magára tekert szárit viselt, a csuklóján néhány karperecet. Az idősebb férfi, aki vele tartott, a nagybátyjának mondta magát. A padlón ültünk, ahonnan kiláttunk a nagy kertre, benne a fügefára, a pár mangófára, az élénk színű bougainvilleára és a növendék pálmafákra. A nő rettenetesen szomorú volt. Örökké járt a keze, és alig tudta megállni, hogy szóáradatban és talán könnyekben ne törjön ki. A nagybácsi azt mondta: - Azért jöttünk, hogy az unokahúgomról beszéljünk önnel. Pár éve meghalt a férje, aztán a fia, és most nem tudja abbahagyni a sírást, és rettenetesen megöregedett. Nem tudjuk, mitévők legyünk. A szokásos orvosi tanácsok, úgy látszik, nem segítenek, és ő lassan kezdi elveszíteni a kapcsolatát a többi gyerekkel. Egyre csak fogy. Nem tudjuk, hova vezet ez az egész, és ő ragaszkodott hozzá, hogy felkeressük fel önt.
- Négy évvel ezelőtt veszítettem el a férjemet. Orvos volt, rákban halt meg. Bizonyára titkolta előttem, és csak nagyjából az utolsó évben tudtam meg. Sokat szenvedett, pedig az orvosok morfiumot és más fájdalomcsillapítókat adtak neki. A szemem láttára sorvadt és ment el.
Szünetet tartott, a sírás fojtogatta. Galamb ült az ágon, és halkan turbékolt. Barnásszürke tolla volt és kis feje, nagy teste - nem túl nagy, hiszen galamb volt. Kisvártatva elrepült, és az ág az elrugaszkodás nyomán fel-le himbálózott.

- Sehogyan sem tudom elviselni ezt a magányt, ezt az értelmetlen létet nélküle. Szerettem a gyerekeimet; három volt, egy fiú és két lány. Tavaly egy nap a kisfiú azt írta az iskolából, hogy nem érzi jól magát, és pár nap múlva az iskolaigazgató azzal hívott fel, hogy meghalt.
Ezen a ponton fékezhetetlen zokogás fogta el. Kis idő múlva elővette a fiú levelét, amelyben az azt írta, hogy haza akar menni, mert nem érzi jól magát, és reméli, hogy az édesanyja jól van. Az asszony elmagyarázta, hogy a fia aggódott miatta; nem akart iskolába járni, vele akart maradni. Ő viszont többé-kevésbé kényszerítette, mert attól félt, hogy a fiú megsínyli az ő fájdalmát. Most már késő. A két kislány, mondta az asszony, nem fogta fel egészen, mi történt, mert még nagyon kicsi volt. Hirtelen kifakadt: - Nem tudom, mit csináljak. Ez a haláleset az életem alapját ingatta meg. A mi házasságunk olyan volt, mint egy ház, nagy gonddal építettük fel arra, amit szilárd alapnak hittünk. Ez a szörnyű esemény mindent rombadöntött.
A nagybácsi nyilván hívő, a hagyományokhoz hű ember volt, mert hozzátette: - Isten büntette meg ezzel. Végigcsinálta az összes szükséges szertartást, de nem segített rajta. Én hiszek a reinkarnációban, de őt ez nem vígasztalja. Beszélni sem akar róla. Számára értelmetlen ez az egész, és semmi módon nem tudjuk megvígasztalni.
Csendesen ültünk egy ideig. Az asszony zsebkedője teljesen átnedvesedett; a fiókból elővett tiszta zsebkendővel kellett a segítségére sietni, hogy letörölhesse a könnyeket az arcáról. A vörös bougainvillea bekukucskált az ablakon, az éles déli fény ott csillogott minden levelén.
Komolyan akar beszélni erről - leásni egészen a gyökerekig? Vagy valamilyen magyarázattól, okos érveléstől vár vígaszt, és azt akarja, hogy megnyugtató szavak tereljék el a figyelmét a bánatáról?
Azt felelte: - Szeretnék a mélyére hatolni, de nem tudom, megvan-e bennem a képesség vagy az erő, hogy szembenézzek azzal, amit mondani fog. Amikor a férjem még élt, eljárogattunk ide némelyik beszélgetésre; de most lehet, hogy nehezen tudnám mindenben követni.
Miért szomorkodik? Ne adjon rá magyarázatot, mert ez az érzésének csupán szóbeli értelmezése lesz, ami nem a tényleges igazság. Ezért arra kérjük, hogy ha kérdést teszünk fel, ne válaszoljon. Csak figyeljen, és magától jöjjön rá. Mitől van ez a bánat a halál miatt - minden házban, akár gazdag, akár szegény, az ország leghatalmasabbjától a koldusig. A férjének szól - vagy saját magának? Ha miatta sír, segíthetnek-e rajta a könnyek? Ő visszavonhatatlanul elment. Akármit csinál, nem kapja vissza többé. Sem a könny, sem a hit, sem semmilyen szertartás vagy isten nem hozhatja vissza. Ez olyan tény, amelyet el kell fogadnia; nem változtathat rajta. De ha önmaga miatt sír, a magányossága, az üres élete, az odalett érzéki örömök és a társaság miatt, akkor, ugye, saját üressége és az önsajnálat sír önből. Talán most először ébredt rá saját belső szegénységére. Ön belebújt a férje bőrébe, ugye, ha szabad rámutatnom erre, és ez jó érzéssel, megelégedettséggel és örömmel töltötte el.
 Mindaz, amit most érez - a veszteség tudata, a magány fájdalma és a szorongás - az önsajnálat egy-egy formája, nem igaz? Nézze meg jól. Ne szoktassa hozzá a szívét, és mondja azt, hogy "szeretem a férjemet, és egy percre sem saját magam körül forogtak a gondolataim. Meg akartam oltalmazni őt, bár gyakran próbáltam uralkodni rajta; de mindez az ő érdekében történt, és sohasem magamra gondoltam." Most, hogy ő nincs többé, kezdi megérteni saját valóságos helyzetét, ugye? A halála megrázta, és megmutatta önnek elméje és szíve valóságos állapotát. Lehet, hogy nem szívesen szemléli; lehet, hogy félelmében elhárítja magától, de ha kicsit közelebbről megnézi, látni fogja, hogy saját magányossága, belső szegénysége - vagyis az önsajnálat sír önből.
- Ön igencsak kegyetlen ember, uram - mondta. - Valódi vígaszért jöttem önhöz, és mit adott nekem?
Ez egyike azoknak az illúzióknak, amelyek a legtöbb emberben megvannak -, hogy létezik olyasmi, amit belső vígasznak nevezünk; hogy valaki mástól kaphatjuk meg, vagy mi magunk lelhetünk rá. Attól tartok, ilyesmi nem létezik. Ha vígaszt keres, óhatatlanul illúzióban kell élnie, és amikor ez az illúzió szertefoszlik, ön szomorú lesz, mert elesett a vígasztól. Ezért, hogy megértsük a szomorúságot, és mögé nézzünk, igazából látnunk kell, nem pedig elfednünk, hogy mi történik velünk belül. Ha erre rámutatok, az csak nem kegyetlenség, vagy igen? Nem valami csúnya dolog ez, amitől vissza kellene riadnunk. Ha mindezt látja, nagyon tisztán látja, akkor azon nyomban kikerül belőle, egyetlen karcolás nélkül, makulátlanul, frissen, kikezdhetetlenül az élet eseményei iránt. A halál mindannyiunk számára elkerülhetetlen; nem lehet elmenekülni előle. Mindenféle magyarázatokat igyekszünk kitalálni, mindenféle hiteken csüngünk abban a a reményben, hogy túltehetjük magunkat rajta, de akármit  teszünk is, mindig itt van; holnap, a sarkon túl, vagy sok év múlva - mindig itt van. Hozzá kell szoknunk az életnek ehhez a borzalmas tényéhez.
- De - mondta a nagybácsi, és előhozakodott a hagyományos hittel az Atmanban, a lélekben, a folytatódó örök teljességben. Ismerős terepen járt, jól bejáratott, ügyes érveket és idézeteket sorolt. Látszott, hogy hirtelen felegyenesedik ültében, és a szemében harci tűz, a szavak harcának tüze lobog. Rokonszenvnek, szeretetnek és megértésnek nyoma sem volt többé. A hit, a hagyomány megszentelt talaján járt, amelyet a neveltetés taposott símára számára a maga ólomsúlyával: - Dehát az Atman mindannyiunkban ott van! Újra meg újra megszületik, és ez addig folytatódik, míg fel nem ismeri, hogy Brahman. Bánaton át vezet az út eddig a valóságig. Illúzióban élünk; a világ illúzió. Egyetlen valóság létezik csupán.
Azzal otthagyott minket. Az asszony rámnézett, nemigen vetett ügyet a nagybácsira, és fínom mosoly kezdett kiülni az arcára; és mindketten a galamb felé pillantottunk, amely közben visszajött, meg az élénkpiros bougainvilleára.

(részlet)
Jiddu Krishnamurti
NINCS MÁS FORRADALOM
The Only Revolution)
Fordította Erős László Antal
Szaklektor: Simon Nóra
Terebess Kiadó, Budapest, 2001

2016. május 16., hétfő

Amikor a szó kevés

A szavakon túl a testünkkel is tudunk kommunikálni.
Egy különleges módszer a Holistic Pulsing - A Gyengédség Hatalma -Gyógyító ringatás.

Egy személyes beszámoló Tovi Browning könyvéből:

2015. október 29., csütörtök

Belső időmérők

A humoristák mesterei pontosan tudják, hogyan kell előkészíteni és mikor kell elhelyezni a poénokat. Kifinomult a belső időmérőjük.

Az együtt rezdülő agyhullámok ugyanúgy, mint a fizikából ismert hullámok, felerősítik, ellentétes ütemben pedig kioltják egymást.
kép forrása freeimages.com

Amikor két zenész összhangban játszik, a jobb agyféltekéjükben a neuronok kisülésének ritmusa különlegesen nagy egyezést mutat, sokkal nagyobbat, mint a saját két agyféltekéjük közötti szinkron.

Az idegtudományok kutatói oszcillátoroknak nevezik azokat az idegrendszeri tényezőket, amelyek kisüléseik gyakoriságát hozzáigazítják a beérkező jelzésekhez.

Még a perifériális látás apró képtöredéke is elegendő jelzés, hogy kialakuljon az összhang. Ez az ezredmásodperc tört része alatt történik meg, anélkül, hogy gondolnánk rá, anélkül, hogy akarattal tennénk érte. A szerelmesek egyszerre fogják meg egymás kezét, egyszerre mondják ugyanazt,  egyszerre ölelik meg egymást. Amikor együtt sétálunk valakivel, önkéntelenül mozog vele egyszerre kezünk-lábunk.

Ez a folyamat nem csak a többi emberrel való kapcsolatunkban működik, hanem akkor is, amikor egy labdát kapunk el, vagy vezetünk.

Ezt az igazodást születésünktől fogva gyakoroljuk, ezért tűnik ennyire természetesnek, és ezért tudjuk ennyire könnyedén használni ezt a fajta agytól-agyig kapcsolatot.

A Megoldó Kommunikáció 4x4 kurzuson sajátélményen keresztül figyelheted meg saját belső időmérőd működését és a kiscsoport együtt-rezdülésének erejét.


Forrás: Daniel Goleman Társas intelligencia Nyitott Könyvműhely, Budapest (2007),


2015. szeptember 25., péntek

Hogyan kerülünk összhangba - a szinkron tudományos vizsgálata

Önkéntelen szinkron

A kísérletben arcképeket nézegettek önkéntesek. A beavatott partnert arra utasították, hogy

  • mosolyogjon
  • ne mosolyogjon
  • rázogassa a lábát
  • dörzsölgesse az arcát

A vizsgálatban a vizsgálati alanyok utánozni kezdték a beavatott kísérleti résztvevőket.
A vizsgálatokat követő részletes kikérdezésben kiderült, hogy a résztvevők ennek az önkéntelen utánzásnak nem voltak tudatában, és azt sem vették észre, hogy ezeket a testbeszéd elemeket előre megtervezték.

Szándékos utánzás

Ugyanennek a kísérletnek egy következő szakaszában a beavatott partner azt az utasítást kapta, hogy utánozza a vizsgálati alanyt. Azt fedezték fel, hogy ez a szándékos utánzás visszatetszést keltett. Sok könyvvel ellentétben a gesztusok mechanikus utánzása nem segíti megteremteni a szinkront. Evvel ellentétben, az arckifejezés, kézmozdulat, testtartás, tekintet spontán követése megteremti és fenntartja az összhangot.

Együtt - lélegzés

Ha két összehangolódott ember beszélget, látszik rajtuk a köztük zajló érzelmi hullámzás. A mozgásuk, a szó átvétele, a pillantásaik is összehangolódnak. Légzésvizsgáló érzékelőkkel még azt is kimutatták, hogy a hallgató légzése nagyjából visszatükrözte a beszélőét, miközben egyikük kilélegzett, a másik be, vagy éppen azonos fázisba kerültek. Nevetés közben a légvétel ritmusa különösen feltűnő egyezést mutatott. Az ilyen harmóniában a beszélgetők között a hosszúnak tűnő csend sem okoz feszültséget.

A szinkronba kerülés zsigeri örömöt vált ki, és úgy tűnik, hogy ez "be van építve" az idegrendszerünkbe. Ez a szinkron a "veled vagyok" és a "folytasd, kérlek" üzenetét hordozza.
A kapcsolódás érzése nem annyira a kimondott szavakon, inkább a ki nem mondott érzelmi köteléken alapul.

kép forrása: freeimages.com
Forrás: Daniel Goleman Társas intelligencia Nyitott Könyvműhely, Budapest (2007), benne: Illeszkedésről és összhangról Tanya Chartrand és John Bargh, The Cameleon Effect: The perception-Behavior Link in Social Behavior, Journal of Personality and Social Psychology 76 (1999), pp 893-910.

2015. szeptember 5., szombat

Mivel látjuk az érzéseket?

A Megoldó Kommunikáció Műhelyfoglalkozáson mindig előkerül az a tény, hogy az információnak csak mintegy 8% - át tudjuk a szavainkkal közölni. A legnagyobb információátvitelt a nonverbális kommunikáció teszi ki.
A legfrissebb kutatások alapján most már azt is tudjuk, hogyan lehetséges ez.

A szem és az idegrendszer látóközpontja közötti kapcsolat megszakadása esetén a beteg nem ismeri fel a formákat - négyzetet, kört, arcokat.
Ha azonban vidám vagy dühös arcokat ábrázoló képeket lát, hirtelen képessé válik az érzelmek azonosítására.

Ezen a véletlen módon ismerték meg az idegrendszer kutatói, hogy létezik egy mellékútvonal a szemek és a látóközpont között.

Ez a képet a látódombról (thalamus) az amygdala (kettő van belőlük, jobb és baloldali) területére vezeti, ami a nem verbális tartalmat megszűri, és beazonosítja, hogy az érzelmi tartalom mennyire fenyegető.
By Images are generated by Life Science Databases(LSDB). [CC BY-SA 2.1 jp (http://creativecommons.org/licenses/by-sa/2.1/jp/deed.en)], via Wikimedia Commons


Mivel az amygdala nem kapcsolódik össze közvetlenül a beszédközponttal,  - így az érzéseinket nem tudjuk szavakba önteni. Ami történik - az a másolás!
Lemásoljukaz illető érzést a testünkbe.

Így dolgozzuk fel tudat alatt az információt - a fő útvonalhoz képest ezerszer gyorsabban.

Ez a kulcsmechanizmusa annak, hogyan ragadhatnak ránk mások érzései - és miért vesszük észre, hogy mit is gondol és érez valaki - a szavak mögött.

(Forrás: Daniel Goleman: Társas intelligencia - Mellékút)